Ez a kiállítás a személyes megfigyelésektől az ég szelíd ritmusáig vezető utat kutatja. Az összeválogatott alkotások a levegőn, az égitestek mozgásán, az ég és föld közötti régió számos tapasztalati rétegén haladnak keresztül. Ezen az úton az első állomást a „Finding the blues” című fotósorozat jelentette. Az égre festett három narancsszín vonal, mint a három létállapot szimbóluma közelít finoman egymáshoz túlmutatva távolságon és időn. A gigantikus égbolt háttérbe kerülésével a vonalak finoman az ég egy részévé válnak, és harmóniát alkotnak az égitestek mozgásával, az évszakok változásával. Az égitestek mozgása iránti érdeklődés főként a japán hagyományos naptárból töltekezik. E naptár a csillagok, a holdfázisok és az időjárás megfigyelésével fejtette meg az évszakokat, ahol az ég nem egy távoli, absztrakt forma, hanem a földi élet vezérlő elve. Ahogy a Subaru, azaz a Plejádok (magyar neve Fiastyúk) csillaghalmaz megjelenése fordulópontot jelentett a földművelésben, az égitestek megfigyelése mélyen összefonódik a föld, a víz, az élet ritmusával. A felhők ezekben a művekben többrétegben egymásra halmozódó légrétegeket képeznek, az ég és a föld találkozási helyét hozzák létre. Ebben a rétegekből épülő térben a mozgás lassan bontakozik ki: a gravitáció, az időjárás, a csillagok mozgása által formálódik, csakúgy, mint a tánc. A „Híd a tánchoz” így e paletta lágy változásait tükrözi vissza. Egy fotón húzott individualista vonaltól az emberi életet az égi mozgásokkal összekötő a nagy ritmusig – a kiteljesedés ösvényén.
